1. A cékla (Beta vulgaris L. ssp. esculenta Gurke var. rubra L.) a libatopfélék családjába tartozik, rokona a cukorrépának, a takarmányrépának és a mángoldnak. A vörös színű répatest mellett sárga, fehér és csíkozott (fehér, vörös gyűrűkkel) változata is van. Formája lehet gömbölyű, amelyből a feldolgozás során kockázott darabok, illetve hengeres, amelyből szeletelt termékek készülnek, de létezik lapos cékla is.
  2. A céklát sokan nem szeretik a földes íze miatt, ennek hátterében a geozmin áll, amely a talajban levő gombák (Actinomycetes-fajok) spóráiból származó vegyület. A cékla gyökerén szimbiózisban élő gombák száma a répatesttel együtt gyarapszik, sőt, ez akár a tárolás alatt is folytatódik....

  1. A közönséges búza (Triticum aestivum) fajtái között van őszi és tavaszi vetésű, kemény és puha szemű, vörös és fehér színű. Az emberi táplálkozás mellett állatok takarmányozására és ipari célokra is felhasználják. A búzanemzetség fajai a kromoszómaszámuk alapján három csoportba sorolhatók: az alakor-, a tönke- és a tönkölysorozatba: ahová a közönséges búza is tartozik. A durum búza a tönkesorozat tagja.
  2. A malomban a liszttestet a héjtól — amelynek legbelső része az aleuronréteg — és a csírától elkülönítik, majd a kívánt finomságúra őrlik. Így például a finomlisztben héjrész gyakorlatilag nincs, míg a fehér búzakenyérliszt tartalmaz finomszemcsés héjrészt is. Az étkezési búzadara a magbelső nagy szemcsés őrleménye, amely kismértékben a daraszemcsére tapadó héjat is tartalmazhat. A búzarétesliszt a finomlisztnél érdesebb tapintású és durvább szemcséjű, a tésztaipari búzaliszt a búzaréteslisztnél „fogósabb” A finomszemcsés, teljes őrlésű búzalisztben a gabonaszem összes alkotórésze fellelhető, s a Graham-lisztól szemcseméretben tér el. Az étkezési búzakorpa az őrléskor keletkezett melléktermék, a termés héját, aleuronrétegét és a csíra egy részét tartalmazza. A durumbúza nagy szemcsés (tésztaipari durumbúzadara) és finomszemcsés (durumbúza-simaliszt) őrleményeinek színe jellemző, sárgás, akárcsak a durumbúza magbelsője...

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint napi minimum 400 gramm zöldséget és gyümölcsöt kellene fogyasztanunk. Ebből legalább egy adagot nyers formában. Hazánkban a zöldség- és gyümölcs fogyasztás átlagosan nem éri el a 240 g/fő/nap mennyiséget.
A legtöbb zöldség alacsony kalória és magas víztartalmú, valamint csakúgy, mint a gyümölcsök kiváló rost források. A rostok megfelelő folyadék fogyasztás mellett segítik az emésztést. Zöldszínű képviselőik a klorofilnak köszönhetik küllemüket, a karotinoidok felelősek a sárga és narancssárga színért pl.: sárgarépa, édesburgonya, míg a likopin adja a paradicsom piros színét. A szemet gyönyörködtető látványon túl fontos, hogy antioxidánsokat is tartalmaznak, melyek a szervezetbe keletkező szabadgyököket kötik meg, ezzel csökkentve az olyan betegségek kockázatát, mint a daganatos megbetegedések, az érelmeszesedés, illetve lassítják a szervezet öregedési folyamatait is.

Bár az idei nyár kissé szeszélyesen alakul, egy jó lecsó kellemesen esik kánikulában és a nyári zápor kellős közepén is. Bár én csak néhány éve értem meg erre az ételre, a sikere viszont azóta is töretlen. Több könnyebb és kiadósabb verziója is létezik, attól függően, hogy az olaj, hagyma, paradicsom, paprika hozzávalókon túl, ki mit tesz még bele.
Érdemes ezt az ételt is megnézni a főbb tápanyagok szempontjából: fehérje, zsír, szénhidrát. Mivel lecsót rendszerint főétkezésre fogyasztunk, mind a három tápanyagforrást illik szerepeltetni, valamilyen formában.
A megfelelő mennyiségű szénhidrátot fedezhetjük a rizses/tarhonyás változattal, vagy érdemes mellé kenyeret fogyasztani. Persze újítók és bevállalósabb lecsófogyasztók használhatnak bulgurt, kölest, kusz-kuszt, quinoát, de hallottam már olyat is, aki nokedlivel eszi az ételt.

Legújabb cikkek